A képet az Aker Brygge-nél készíttetem 2019 februárjában

Már teljesen beilleszkedtem Norvégiában. Furcsa volt, az hogy nincs már az-az idegen érzés, hanem teljesen normális az, hogy idegen országban élek, ott vásárolok, főzök, eszek,alszok stb. Már a norvég mentalitást és élet ritmust is elsajátítottam nem stresszeltem annyit mint Magyarországon, vidámabbá és nyitottabbá s váltam. Annak ellenére, hogy nekem nem volt munkám, nem kerestem pénzt, nem tapasztaltam meg azt, hogy milyen, hogy jól keresek külföldön, tudok félretenni de mégis..... Sokat gondolkoztam azon mi ennek az oka?

El is költöttem az egész erasmus ösztöndíjamat, meg a megtakarításaimat is. De tudom, egy sokat pufogtatott közhely ez de nem minden a pénz. Magyarországon is egy kicsit másabb lenne a levegő, ha nem lennének annyira idegesek, stresszesek, szomorúak, gorombák az emberek. Szívesebben élnék akkor itthon is. Nem egymás ellen hanem egymással összefogva dolgoznánk élnénk, nem a törzsi gyűlölet itatná át a politkai közbeszédet hanem az ügyek, s azokat hogyan tudjak megoldani pártállás és világnézettől függetlenül. Mint az előző bejegyzésemben írtam a norvég emberek zárkózótabbak, nehezebb barátkozni velük, mégis tudtam egy barátot szerezni aki ott volt nekem, s habár most már nem igazán tartjuk a kapcsolatot, szerintem nagy szó, hogy akkor és ott egy magyarként barátságot tudtam kötni egy ekte norsk mann-al. :)

Hiányzik Osló! Hiányzik a szaunázás vasárnaponként a Salt-ban, naplementék az Aker Brygeről de legjobban az emberek mentalitása és viselkedése hiányzik, akik nyugodtak és vidámak. Sok 40-50 év feletti ember szólított le így random beszélgetni az utcán. Habár nem lettünk öri-barik de ezek a beszélgetések érdekesek voltak, sok mindent megtudtam én is és ők is Magyarországról. Az tetszett, hogy lelkesedtek mikor mondtam,hogy budapesti vagyok. Mindig hozzátették, hogy ők is jártak vagy egy barátjuk vagy családtagjuk, vagy hogy még nem jártak de szeretnének elmenni. Lehet még nem meséltem de ha igen akkor elnézést az ismétlésért: egyszer a május 17.-i ünnepségen beültem egy mekibe mert elfáradtam a sok állásban meg kellett ugye az ingyen internet. Ott nem csak pihenőhelyet meg ingyen netet de ingyen italt is kaptam. Két norvég lány állt előttem az egyiknek a kezében egy epres shake volt. Minden előzmény nélkül oda nyújtotta nekem, s mondta igyam meg neki nem kell. Én elfogadtam, s megköszöntem norvégul. Akkor már jobban tudtam a nyelvet és egyszerűbb dolgokat ki tudtam fejezni,tudtam kérdezni valamit ha kelett és vásárlásnál is. Így jobban éreztem azt, hogy oda tartozok most már  mint az év elején amikor csak angolul beszéltem és annyit tudtam csak mondani, hogy Takk! (Köszönöm!) meg,hogy Beklager! (Elnézést!). Hála a norvég oktatásnak jól és gyorsan ment a nyelv tanulása. Visszatérve az epres shake-ra gondokoztam mi lenne ha ilyet csinálnék Magyarországon, lehet elküldenének a búsba, vagy hülyén néznének rám mit akarok. Esetleg azt hinnék meg akarom őket mérgezni. :D A legrövidebb út a mosoly mondta Vavyan Fable. Az is tetszett, hogy idősek fiatalok mosolyogtak rám és ha én is akkor ők meg visszamosolyogtak. A lopást ott nem ismerik, legalábbis a norvég emberek. A hazaindulásom elő estéjén a tengerben fürödtem az egyik kis sziget partján. Mindenem a parton volt, telefon, pénztárca, bankkártya és semmi nem tűnt el. No meg a közlekedés. Budát leszámítva, Pesten mindehol kész túlélő felszerelést kell vinni, ha a városban gyalogosként közlekedek, lelassítani nem akarnak. A zebra előtt már öt méterrel lelassítanak a söfőrök, és minden esetben átengednek. Az elmúlt évben összesen 1 azaz egy gyalogos gázolás volt Oslóban. 

Az pedig már csak hab lett volna a tortán ha nekem is sikerül munkát kapjak, s dolgoznom jó fizetésért amiből félre is tudok rakni. Tudom nem nagy dolgok ezek amiket az előbb felsoroltam de számomra legalábbis, sokkal nyugodtabbá és boldogabbá tették a mindennapjaimat. Hozzátenném azt, hogy vannak olyan országok melyek sokkal szegényebbek és az emberek is rosszabb körülmények között élnek mint Magyarországon, de mégis kedvesebb egymással és tudnak nevetni, vidámak lenni. Én mikor tavaly ősszel Erdélyben csináltam egy körutazást ott tapasztalatam ezt. De erről majd később.

A fent említett dolgok miatt nem akartam hazamenni. Sokan mondták mielőtt kiköltöztem,hogy magányos leszek, itt kell majd hagyjam a családomat, barátaimat. Nem viselt meg nagyon a magány, persze hiányoztak de főleg az hiányzott, hogy nem tudom az átélt élményeimet megosztani velük. 

Nagyon nehezemre esett hazemenni, de mégis muszáj voltam mert le kellett diplomázzak, és a repülőjegyet is megvettem még az év elején Budapestre. Sokszor voltam depressziós hangulatban attól a gondolattól, hogy ott kell hagyjam Norvégiát, néha sírtam is. Aztán csak elfogadtam a dolgot. Utolsó heteimben sétáltam a városban, fotózgattam, szinte egész Oslót bejártam. Björn-nel még a suli végeztével is találkoztam, hogy együtt ünnepeljünk. Megmutatta a kedvenc kocsmáit, elmentünk egy Ströget nevű helyre ami kicsit hasonlít a budapesti Gozsdu-Udvarhoz. Sok sört kipróbáltunk nem éreztem magam magyányosnak, az meg külön kedves volt tőle, hogy mindent ő fizetett. Voltak olyan napok is,hogy ki sem jöttem egész nap hanem csak filmeket néztem.

(A helyek ahol kocsmáztunk.)

Björn kedvenc helye. Sajnos zárva volt. :(

A hely ami  a Gozsdu-Udvarhoz hasonlít

Egész délelőtt takarítottam a szobámat és pakoltam, némely dolog bele sem fért a bőröndöm azokat ott hagytam. Persze a volt egy foszlott szövetkabátom,s egy lyukas cipő azokat pedig egy ládába dobtam be. Oslóban vannak az utcán nagyobb konténerszerű ládák ahova az ember a megunt vagy használt ruhákat bele teheti. Ezek nagy részét elviszik adományoknak. Azt a Ralph Lauren pólót viszont hazahoztam amit találtam. Nemrég tudtam meg, hogy ez egy nagyon drága márka. Pár norvég fiatal Grünnerlökkánál ejtette el, s otthagyták. Én felpróbáltam jó volt rám majd haza vittem, ki is mostam majd Magyarországra is haza hoztam. A szép élmények, tapasztalat mellett ezt is adta még nekem Norvégia. Ki ürítettem a hűtőt is minden ennivalót amit lehetett megettem, majd Björn-t is áthívtam még egy utcsó lángosozásra, hogy segítsen nekem ebben. Evés közben beszélgettünk, jó sokat, nevettünk. Jó hangulatom volt. Még a csomagjaim elhelyezésében is segített. Kettő feladott poggyászom volt a gépre. Mivel 12:00-ig le kellett adjam a kulcsot, nem szerettem volna mind 2 bőröndöt magammal cipelni oda is. A poggyász pedig olyan nagy volt, hogy nem fért be a csomagmegörző automatába. Így azt találtuk ki, hoyg a házban melyben Björn lakott, annak a pincéjébe teszi az egyik poggyászomat. Végtelenül örültem és hálás voltam neki. Adtam is egy csomó lángost a számára meg Magyarországról is küldtem neki csomagot. :) Majd elmentem kicsit hajókázni az utolsó este, és fürödtem is a tengerben. Mivel "nyár" volt már nem volt annyira veszett hideg mint télen amikor szaunáztam.

Este mikor hazamentem vettem pár híres norvég csokit a haziaknak. Sokkal jobban szerettem az ottani tejcsokit, azóta nem is eszek mióta haza jöttem. Egy balaset volt, az egyik szigetnél egy hajóval történt valami, Björn meg rám írt, hogy ugye nem ott voltam, jól esett ez az aggódás. Este bepakoltam az utolsó dolgokat is. Björn pedig azt írta ha majd vissza, megyek Oslóba ad majd nekem egy hajó jegyet ingyen Kielbe, Németországba. Mivel egy hajón dolgozott régen ezért még mindig kap ingyen jegyeket a cégtől.

Személyesen ez a kedvencem. (Saját képek)

A fedélzeten

Ezzel a szép naplementével búcsúzott tőlem Osló.

Reggel az egyetemre bevittem azokat a dolgokat, amiket nem tudtam hazavinni, azokra a külföldi diákoknak adtam akik majd Oslóba jönnek tanulnak a jövőben. Mivel volt belépő kártyám vasárnap délelőtt is be tudtam menni az egyetemre. Vissza a szobámhoz, majd nagyokat sóhajtva elhagytam a kollégiumot. Furcsa érzés volt.... Ott éltem fél éven át, annyira megszoktam, hogy nem is volt idegen számomra, szinte már hazajártam oda. A kulcs leadása után Björn-höz mentem. Majd egy utcsó ebéd a Bislett Kebab House-ban az egyetem mellett.

The last supper :D

Aztán visszamentem Björn lakásához. Fel is hívott oda, és egy kávét is főzött, mivel rákezdett esni, ami elég gyakori nyáron Oslóban. Ő is pakolt, mivel a nyári szünet idejére vidékre költözött vissza ahol a szülei laknak, így elkísért a Sentral Stasjon-hoz. (Központi Pályaudvar). Gondoltam is, hogy jó, hogy 25 fok van mivel a kettő bőrönddel megszakadtam volna a nagy melegben. Mikor megvettem a jegyet és mentem a vonathoz azon gondolkodtam, hogy mennyire fog hiányozni ez a város ami eleinte idegen volt de akkorra már az otthonommá vált. Majd végül arra jutottam, hogy az olcsó ennivaló és alkohol miatt mégiscsak megéri visszamenni. Meg már kezdett azért a családom is hiányozni,és késztetést éreztem arra, hogy befejezzem otthon a sulit ha már elkezdtem és elég sok időt, pénzt és energiát belefektettem. A reptérre korábban érkeztem. Örültem ,hogy ismét repülhetek, de megint elfogott az a nyomasztó érzés amit a Gardemroen Repülőtér ad, hogy ott láttam Édesapámat utoljára. Neteztem az indulásig, vásároltam, és kiélveztem az utcsó perceket Norvégiában. Akkora már igen kevés pénzem volt de úgy voltam vele veszek sok mindent amennyit csak tudok, mert ki tudja visszatérek e valaha oda. Persze szeretnék..... Azok a fránya Duty Free Shop-ok minden repülés előtt egy csomó pénzt költök azokra. A költéshez hozzájárult a Norwegian Airlines is mivel 45 perces késéssel indult a járat, így a holt időt is vásárlással töltöttem. Majd mikor felszálltunk már izgatottan vártam a hazamenetelt.

Mikor leszálltam Ferihegyen akkor már örömmel de döbbenettel vettem tudomásul,hogy újra itthon vagyok. Kinéztem a gép ablakán és olyan furcsa volt belegondolni, hogy Te jó ég! januárban voltam itt utoljára. A csomagfelvétel után mint egy karácsony fa úgy néztem ki: két bőrön a két kezemben, hátizsák és pár Duty Free-s zacskó. Szerencsére Apám várt ott,s hazavitt autóval. Érdekes, hogy mikor Lengyelországba érkeztem akkor Magyarországi hangulatom, mikor haza érkeztem olyan hangulatom volt mint Lengyelországban. Ez is bizonyíték arra,hogy mennyire hasonlít a két ország, s a két nép mennyire közel áll egymáshoz. Lengyelországban meg jó volt akkor a hangulatom, így itthon is. Ugyanaz a hangulat, ugyanazok az érzések. Otthon pedig örömmel fogadtak vörös borral és pizzával ami azért volt szimbolikus mert az utcsó este is ezt ettem mielőtt elhagytam Magyarországot. Másnap reggel a kipakolással kezdődött, meg bérletet venni, és járkáltam kicsit a városban. A Budai Várba mentem fel először, az hiányzott Oslóban a legjobban. A különbségek hamar jelentkeztek: meg kellett szoknom először is a nagy meleget, ott 25 fok volt itt pedig 38, a magyar emberek habitusát, hogy a zebrán most már nem sétálhatok át annyira lazán hanem óvatosabbnak kell lennem. Voltak ebből kellemetlen eseményeim... Az emberek sem voltak annyira kedvesek és közvetlenek, bár a pesti fiatalokkal nem ez volt szerencsére a helyzet. Budapesten a két ország közötti különbséget nem nagyon láttam. Igazából akkor mutatkozott meg a két ország közti különbség legjobban, mikor Zemplénbe utaztam le nagyanyámékhoz. Mind infrastruktúrailag, gazdaságilag és az emberek anyagi helyzete is sokkal elmaradottabb nemcsak Norvégiához de Budapesthez képest is. 

Persze pozitív dolgokat is tudok mondani nemcsak negatívat: jó volt viszont látni a szüleimet, testvéreimet, és a barátaimat is. Legjobb élmény volt ,hogy hazaköltözésem első időszakában minden egyes barátommal újra találkoztam. Mindenki kérdezgetett milyen volt,s én járkáltam egyik embertől a másikhoz. úgy éreztem mintha ilyen celébbé váltam volna. Valamint megőriztem a Norvégiában szerzett stresszmentes állapotomat, jókedélyemet, bár alapvetően jó kedvű embernek tartom magam.