Gdanski élmény, avagy Polak Wegry dwa bratanki!

Március középére már egyre inkább otthonosabban éreztem magamat Oslóban. Nem volt újdonság a KIWI, REMA1000 és a norvég tél, a norvég nyelv, a drága árak egyszóval; olyan volt mintha ott élnék már régóta. Otthonomnak tekintettem az is volt…. habár félévre is.

Egy home exam-en voltam túl április első napjaiban. Az otthon a gép előtt kellett írni, egy hosszabb beadandót egy bizonyos általunk választott témából. Természetesen a kurzushoz tartozó szakirodalmat figyelembe véve. Mikor utolsó este írtam, jó egyetemista módjára akkor teljesen kifáradtam. :D Migrénem és hányingerem volt, másnap is elég ramatyul voltam. Izgultam a vizsga kimenetele miatt is. Björn az egyik norvég barátom, akit e kurzuson ismertem meg szintén akkor adta le, a dolgozatot. Ő volt az egyetlen fiatalabb a csoportban mivel javarészt felnőttekkel voltam körülvéve, és nem is voltak olyan nyitottak, mint gondoltam. Björn más volt…. Rengeteg országban járt, sok nyelvet beszél és egy Walesi (Nem bárdok :D ) barátnője van. Sokat chateltünk, s beszélgettünk.

Na de…. Egyszer úgy éreztem elegem van…. EL KELL MENNEM VALAHOVA!!! AKÁRHOVA… MIÉRT? Mert én tipikusan az a fajta ember vagyok, aki nem bír a seggén megülni. De megérte mert egy életre szóló kalandban volt részem. A Norwegian Airlines honlapján nézegettem a repjegyeket. Lengyelországban gondolkodtam. Olcsó, közel van és a lengyelek szeretik a magyarokat. Gdansk-ba vettem jegyet. Nem sok mindent tudtam róla, de az, hogy ott volt a munkásfelkelés Walesa vezetésével, s hogy egy központ is van ott, ami a forradalmat bemutatja, érdeklődővé tett. A repjegy megvételét értsétek úgy, hogy vasárnap éjjel foglaltam, hétfő este utaztam is. Vasárnap éjjel végig nem tudtam aludni. Ezért hajnali fél három fele sétáltam Osló utcáin, a lakhelyem közelében. Vasárnap megfőztem magamnak, meg megcsináltam pár dolgot és jött a szokásos havi egyszeri szaunázás is. Majd hétfőn nagy izgalomtól duzzadva pakoltam bele egy kis carry on bőröndbe, amit egy lakótársamtól vettem 130 koronáért. Hétfő délután az egyetemen kinyomtattam a beszállókártyát és kimentem a Gardermoni Reptérre. Kicsit szokatlanul éreztem magam…. A hely, ahol Apámat utoljára láttam. Mintha hiányzott volna, de az biztos, hogy furcsa nyomasztó, szorongó érzésem volt. Ez az érzés ma is megvan ahányszor Gardermoen-en járok. Megvolt a biztonsági ellenőrzés. A reptéren olvastam, vásárolgattam és beszállás előtt, kettő norvéggal is beszéltem. Két idős nő volt: először norvégul szóltam hozzájuk majd aztán angolul. Azt mondták nekem, hogy ki sem nézik belőlem azt, hogy nem norvég vagyok. Elmeséltem nekik, hogy az unokatestvéreim milyen rosszul jártak a ryanairrel és óvva intettem őket attól, hogy e légitársaságnak csúfolt mocsok bandával utazzanak. Először lengyelnek néztek és aztán mondtam, hogy magyar vagyok. Majd a beszállás. Izgalom…. Teljesen egyedül utazok repcsin… Mikor felszálltunk lenyugodtam. Általában szeretek repülni, élvezem, megnyugtat a felhők bámulása, a magasság. Zenét hallgattam, ittam-ettem. Majd leszálltunk. Itt már azt éreztem újra idegenben vagyok. Mindenki lengyelül beszélt, szláv nyelven. Hol vannak a freia csokik, a norvég hangok, szófoszlányok??? Mikor kiléptem a repcsi térről egy buszra szálltam. Kb. este 10 óra után lehetett. Helyiek elmondták merre kell menni a szállodába, de én mégis eltévedtem valahogy. Általában jó az érzékem a közlekedéshez, anyám élő GPS-nek nevez sokszor. Nos, ez azon az este nem így történt. De utólag visszagondolva nem is bánom.

Apámmal is chateltem a buszon. Azt mondta büszke rám és vigyázzak magamra. � Jól esett ez tőle. Nem is gondolta, hogy a fia egy idegen országban mászkál, idegen városban este 10 órakor. Senki nincs vele és nem tudja merre van a szállása, Gdanskot nem ismeri. Egy elhagyatott helyen voltam. Sötét volt, este és hideg is. Két srác jött. Leszólítottam az egyiket: Egy ukrán és egy lengyel srác. Do you speak English? kérdeztem. Az egyik csak egy picit tudott angolul. Megmutattam azt, hogy hova akarok menni. Az ukrán srác google fordítón keresztül kommunikált. Azt mondta nem Gdanskban, hanem Sopotban vagyok. Az Gdansk mellett egy üdülőváros kb. 1,5 órás séta a szállodámtól. Akármennyire is imádok sétálni ehhez akkor már fáradt voltam. Merre van Gdansk kérdeztem elfásultan. Nagyon kicsi angol tudással és kézzel-lábbal mutogatták, hogy vonattal kell menjek a bal oldali irányba. De venned kell jegyet: mutatta a telóján a google fordító által lefordított szöveget az ukrán srác. Az automatára bökött fejével. Amúgy mikor a buszról leszálltam egy félig hajléktalannak tűnő nő is leszólított. Mondtam nem tudok lengyelül csak angolul. Ő meg kérdezte, hogy beszélek e németül. Hát én nem mondom neki. Hát, hogy adjak segítséget ha én sem tudom hol vagyok? Az ukrán srác fejével az automatára bökött, hogy vegyek jegyet. Na de Bence Lengyelországban nem volt hozzászokva a kézpénzhez, mivel Norvégiában mindenhol kártyával fizetni még a WC-S NÉNINÉL IS!!!!! nem vittem kp-t, elszoktam tőle. Norvégia elkényeztetett. Kinyitottam a pénztárcámat és mondtam, hogy nincs kp mit csináljak? Erre a két srác: elővették pénztárcájukat s a kis zlotyikat és grosszokat a kezembe nyomták, így vettem jegyet. Visszaadtam a visszajárót és azzal is viccelődtem ,hogy elutalom a pénzt. :D Az ukrán srác egy darabig és a Przymorze (én sem tudom kiejteni :P) negyednél leszálltam. A vonaton olyan érzésem volt mintha Magyarországon lennék. Munkás emberek és közönyös arcok, zenét hallgató emberek, szegényes ruhákban lévők. Egyik 50-es férfi szimpatikus volt. Zenét hallgatott, ült egykedvűen. Megkérdeztem Do yo speak English? nem hallotta, megkérdeztem még egyszer. Egykedvűen nemet bólogatott. Egy másik srác beszélt már angolul és elmondta, honnan indulnak az éjszakai buszok. Mikor a vonatról leszálltam már senki nem volt az utcákon a boltok is zárva voltak. Egy srác kérdezett tőlem valamit: külföldi turista volt és nem találta a buszjáratát. Mindenki engem talált meg aznap este….. Hát annyit mondtam nem tudok semmit, én is épp akkor érkeztem Gdanskba. Majd egy taxiba ültem, ahol lehetett kártyával fizetni és a taxis is beszélt angolul. Fiatal volt, örült, hogy magyar vagyok, azt is elmondtam, hogy Oslóból jöttem. megkérdeztem mi jut Oslóról először eszedbe. Annyit mondott: Nagyon drága. Az apja ott dolgozott, és ő volt párszor meglátogatni. Norvégiában sok lengyel él, főleg északon, az olajfúrótornyokon dolgoznak. A szállodába bejelentkeztem sikeresen. Még jó, hogy non-stop nyitvatartási idő volt. Majd fürdés és alvás, ezekre az izgalmakra aludnom kellett.

Az egész hangulat és érzések amikor megérkeztem érdekes volt. Mikor a reptérről a buszhoz mentem melegebb volt. Olyan érzésem volt mintha Magyarországon lennék, a szagok, hangok, az emberek temperamentuma. Olyan hangulatom is volt, mintha anyámmal mennék vásárolni az Auchan-be amikor a parkolókban sétáltam. A többi napon várost néztem, tengerparton voltam, és sajnos nem tudtam bemenni a szolidaritás centerbe mert zárva volt. Egy nagy kommunizmus iránt érdeklődőnek/fannak ez elég elszomorító volt, de nem baj, a múzeum megvár, majd legközelebb.

Mindig is szerettem a tengert. De sosem tudtam fürödni benne. Angliában is egy szál alsóban fürödtem mikor hirtelen ötlettől vezérelve a tengerpartra mentünk. Most én Gdanskban indulás előtti reggelen lesétáltam elbúcsúzni a tengerparttól. Majd levettem a fekete szövet kabátomat. A bakancsomat…. A nadrágomat ….. A pólómat….. Nem bírtam ki. Beugrottam 2019. április 10.-én a Balti-tengerbe. Sokan néztek és sokan lájk jelet mutattak az újukkal az arra járok. Azt hiszem olyan 5°c lehetett. De az Oslo-fjordhoz képest ez olyan 1-2 fokkal melegebb volt. :D Igazi Skandináv vérem van, amit nem bizonyít jobban az, amikor egy francia pár meglátott…megkérdezték honnan jöttem. Mondtam Norvégiából és azt is hozzátettem, hogy magyar vagyok. Szerintem az utóbbit már nem hitték el.

Visszafele út is megér egy sztorit. A szálloda portásnője egy taxit hívott nekem. Megint a szokásos Szabó Bence problémával szembesülünk!!!!! Nem lehetett kártyával fizetni és a taxis nem beszélt angolul. De beszélt németül, s oroszul. A nemlétező német tudásommal kommunikáltam és elmondtam, hogy Gdansk tetszik (Das ist schön). A pénzes problémát úgy oldottuk, meg hogy:

-No cash, no cash, only card karte – mondtam én

-Nei problemo, bankomat, bankomat.-mondta ő.

Vagyis elvitt az autóval egy bankautomatához, s leírta mennyi zlotyit vegyek ki. Útközben mikor mondtam, hogy magyar vagyok (Vengri) azt mondta: Das ist schön, Orbán Orbán. Vagyis félig németül és lengyelül próbálta elmagyarázni, hogy Orbán Viktor és a lengyel miniszterelnök közösen mondott március 15.-én beszédet. Valamint említette Szegedet, Miskolcot és a Balatont. Az biztos, hogy jó sokat utazhatott Magyarországra. Mikor mondtam, hogy magyar vagyok és Oslóba megyek ő: Fjord, Opera. Ezek szerint jó lengyel módjára ő is dolgozhatott Norvégiában valamit. Majd a repülőtéren úgy köszönt el, hogy átölelt mintha csak a nagyapám lenne, és nem is kérte el tőlem az összes zlotyit. Wengri polka dwa bratanki! Így búcsúztunk el egymástól. Duty free shopban vásárolgattam és kifejeztem a lengyelek iránti szeretetemet, minden boltnál elmondtam Wengri polka dwa bratanki. Ebédeltem is felszállás után mivel nem volt időm reggelizni.

Majd megkérdeztem norvégul az egyik idősebb embert, hogy ez az a gép ami Oslóba megy. Igennel válaszolt. Ő is azt mondta, hogy nem nézek ki külföldinek. Lengyel vagy kérdezte: Nem magyar vagyok csak Oslóban tanulok. Meséltem Neki az életemről és a magyar és a norvég politikai helyzetről is beszélgettünk míg a gépbe be nem szálltunk. Vártam akkor már, hogy Oslóba visszamenjek. Persze az olcsó sör és kaja hiányozni fog, a tenger, és a jó fej lengyel emberek. Felszállt a gép, a felhők felé emelkedtünk, majd másfél óra múlva hazaérkeztem Oslóba. Boldog megkönnyebbült voltam, nem volt bennem szorongás Gardermoen-en még Apám hiánya sem volt olyan erős. Majd mikor a koliszobába értem haza végig aludtam az egész délutánt. Azért mondom, hogy haza mert amikor leszálltam a reptéren nem éreztem már egyáltalán idegennek Norvégiát.