Ebben a bejegyzésben a megérkezésemet fogom bemutatni mely igen kalandos volt.
Az utazás előestéjén egy pohár borral ültem a laptop előtt és chateltem meg telefonáltam a barátaimmal. Nem egy szokványos indulás volt, nem azt éreztem,hogy hurrá nyaralunk hanem kicsit szorongtam. Mégiscsak fél évre költöztem külföldre akkor. Néhány olyan személyre is gondoltam aki igen fog majd hiányozni. Majd e gondolkodásomat Apám szakította félbe ugyanis szólt, hogy vegyek részt az "utolsó vacsorán". Pizzát rendeltek és vörösbort ittunk szinte mindenki jelen volt a családunkból. Aztán még Anyám gyorsan levágta a hajamat majd lezuhanyoztam és alvás. Minden percét élveztem mivel nagyon szeretem a szobámat ahol lakok. Gondoltam,hogy nagyon fog majd hiányozni. Már hajnalban fenn voltam. Elmentem még pénzt kivenni az ATM-ből amit a reptéren norvég koronára váltottam át. A repülő 14:00-körül indult. Már 11:00-kor kint voltunk a repülőtéren és vártuk a sorunkat az utasfelvételnél. Soha nem éreztem magamat olyan megkönnyebbülve mint amikor feladtam a két 10 kg-os poggyászomat. A repülőút nyugodtan telt. Zenét hallgattam, ettem és Apámmal beszélgettem. Ő nélküle nem éltem volna túl mivel ő segített a bőröndöket cipelni.
Ahogyan szállt le a gép egyre többet láttam a norvég tájból. Sajnos képet nem tudok mellékelni de leírom: naplemente és hófödte fenyőfák magas dombokon. Varázslatos volt. Az erdőt egy autóút szelte át amelyeknek lámpái szentjánosbogárként világítottak a sötétben. Nem is gondolták,hogy a felettük szálló repülőn ül egy erasmus student aki félévig fog velük élni. Nem is gondolták mennyire izgul, hogy fog majd kijönni anyagilag s hogyan fog beilleszkedni. Arra sem gondoltak, hogy lehet hogy a repülőn ülő személyek valamelyikével találkoznak. Mondjuk velem.
Miután leszállt a repülőgép vonatra ültünk. A Gardermoeni repülőtér 30-km-re van Oslótól. Az UIO (Universitet i Oslo) Blindern-ni kampuszához kellett mennünk ,hogy a szobámhoz a kulcsokat át tudjam venni. Este volt sötét és szakadt a hó. Hideg is volt de csak annyira mint Budapesten, egyáltalán nem éreztem olyan hidegnek mint amilyennek elmondták. A late arrival service-t vettem igénybe ami azt jelentette,hogy egy kis dobozban van a kulcs amit egy kód megadása után tudtam kinyitni s átvenni a kulcsot. Ügyfélszolgálat nem volt nyitva mivel későn érkezett meg a repülőm. Ezeket a dobozokat először sehol nem találtuk. Kis kapualjakban mentem be. Mikor éppen mentem volna már be az utolsó ilyen kapualjba, Apám szólt rám,hogy ne menjek mert úgy sem lesz ott. Én mégis bementem és lám ott volt. Azért kitáblázhatták volna...... Majd egy fiút láttunk aki céltalanul ment ide-oda. Kiderült,hogy ő is a kulcsokat kereste. Szóltam Neki majd megmutattam hol vannak. Kiderült,hogy ő Matteo aki Olaszországból Milánóból jött és ugyanazon a helyen fog lakni mint én. Együtt mentünk a busszal a koleszhoz majd érzékeny búcsút vettünk egymástól. Felmentünk a szobába majd ezután a konyhába mentünk ahol találkoztam a lakótársaimmal. Nagyon multikulturális közeg volt: 6-an voltunk. Persze a lakótársaim is változtak a félév alatt: Yang Kínából, Yoojin Koreából, Tej Nepálból, Farzan Pakisztánból és Erik Svédországból. Gyakorlatilag ketten voltunk Európaiak akkor amikor én megérkeztem.
Nagyon kedvesek voltak. Érdekes módon mikor megláttam,hogy ázsiaiak lesznek nagyrészt a lakótársaim ,valahogy megnyugodtam. Nem tudom miért. Talán hozzájuk közelebb éreztem magamat. Egész este beszélgettünk és nevettünk sokat. Az is kiderült,hogy Yoojin épp karácsonykor volt Magyarországon. Megmutatta azt a zenedobozt amit ott vett és én azt is mondtam,hogy simán lehet,hogy láttuk egymást csak akkor ugye nem tudtuk,hogy a jövőben együtt fogunk lakni. Egyszóval: szeretettel fogadtak.
Másnap reggel gondok voltak. Nem tudtam a rutert beállítani,hogy legyen internetem. Szerencsémre Farzan otthon(otthon=kolesz) volt s segített. Majd reggeli után lementünk az OsloMet-re. Az egyetemre ahol tanultam. Az út végig csúszós volt, nagyon vigyáznunk kellett. Az egyetem kampusza nagy és modern. A régebbi épület a Dohány utcai Zsinagógára hasonlít
.
Az operaházhoz mentünk ahol az Oslo Fjord is található. Osló egy öbölben van. Majd Apámat elkísértem a repülőtérre. Ezt az eseményt fordítottként éltem meg. Mivel Apám nem beszél idegen nyelveket úgy éreztem magamat,hogy Apám a gyerek én meg a szülő. Mindent nekem kellett helyette intézni. Mikor becsekkolt abban maradtunk,hogy ír egy sms-t ha fenn ül a repülőn és akkor már nem fogok aggódni, mert a repülő hazaviszi. :)
A második este pedig élveztem az egyedüli szabad életemet Norvégiában.
